1687853847561-eves-beszamolo-2019.pdf

Type: Document | Status: ready

NIF ZRT 2019. ÉVI KrecÉszÍrcj veuÉrler A NIF Zrt. elsődleges feladata a gyorsforgalmi, közútfejlesztési, vasútfejlesztési, valamint egyéb itt nem nevesített beruházások lebonyolítása, így a projektek bekerülési értékét képező összegeket a beruházások mérlegsoron mutatja ki tekintettel arra, hogy a projektek átfutási ideje több mint egy év. A Társaság a projektek bekerÜlési értékének elszá molása során a beruházásokra vonatkozó szabá|yokat alkal mazza. Az eszközök értékét adó egyes vagyonelemek változásait a további pontokban részletezzük. 1.1. Befektetett eszközök Adatok M Ft-ban xNem releváns adat A befektetett eszközök értéke 2.062'535 M Ft, mely a 2018. évhez képest 1.985.733 M Ft- tal növekedett' A NIF Zrt. befektetett eszközei között a tárgyi eszközök képviselik a legnagyobb arányt, ezért a befektetett eszközök változását ezen Vagyonelem változása befolyásolta a legnagyobb mértékben. A növekedés magyarázata az előző pontban ismertetésre kerÜlt.

  1. 1.1. Immateriális javak Az immateriális javak 128 M Ft értékű (29o/o) növekedését döntően a vagyoni értékű jogok növekedése okozta. A vagyoni értékű jogok 132 M Ft összegű, változását 343 M Ft értékben szoftver licencek beszerzése, valamint ztt M Ft értékben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés eredményezte. A szellemi termékek 4 M Ft értékű csökkenését az elszámolt terv szerinti értékcsökkenés okozta. 1.1.2. Tárgyi eszközök Adatok M Ft-ban *Nem releváns adat A tárgyi eszközök jelentős növekedésének oka a számviteli politika módosítása, mivel 2olg. évtől a projektek bekerÜlési értéke nem a készletek, hanem a beruházások, a készletre adott előlegek pedig a beruházásokra adott előlegek mérlegsoron kerÜlnek kimutatásra. Az ingatlanok és vagyonértékű jogok 1.980 M Ft értékű növekedésének jelentős részét a Magyar Állam nevében és javára, a NIF Zrt. vagyonkezelésébe megszerzett ingatlanok 1'683 M Ft értékű növekedése eredményezte. A vagyonkezelt eszközök esetében a Társaság értékcsökkenést nem számol el, a NIF Zrt. ideiglenes vagyonkezelői tevékenységére tekintettel' nrx -1 0 1 Befektetett pénzÜqvi eszközök 2.6010/o 1.985.606 2.061.959 76.353 Tárovi eszközök 29o/o L28 576 448 Immateriális iavak 2.5860/o 1.985.733 2.062.535 76.802 Befektetett eszközök d=(c/a)x 10O c=b-a b a Megnevezés Eltérés o/o-ban Eltérés 2019.12.31 2018.12.31 nrx 248.803 248.803 c 3eruházásokra adott előleqek nrx r.734.755 r.734.755 c Beru házások, fel úiítások 20o/a 68 472 344 =gyéb berendezések, tlszerelések, iárművek 3o/c 1.980 77.989 76.009 Ingatlanok és kapcsolódó vaqvoni értékű ioqok 2.6OLo/c 1.985.606 2.061.959 76.353 TARGYI ESZKOZOK d=ícla)x1oo c=b-a b a Megnevezés Eltérés o/o-ban Eltérés 2019.12.31 2018.12.31 18/60

r- NIF ZRT. 2019. Éu KtecÉszÍró MeLLÉxLer I r- M Ft-ban Adatok M Ft-ban A projekt teljesítésekre Vonatkozó adatokat az alábbi táblázat mutatja be: Adatok M Ft-ban 862.536 674.627 Osszesen 6.687 2.542 Intermodális csomópont 245.848 224.255 Vasút 610.001 447.829 Utak 2íJL9.L2.3r, 2018.12.31 Aqazat Projekt teljesítmény alakulása 201B. és 2019. évben (adatok M Ft-ban) 900 000 800 000 700 000 600 000 500 000 400 000 300 000 200 000 100 000 0 2078 r Utak t Vasút :i lntermodális csomópont 2019 A beruházás állományának ágazati bontására vonatkozó adatok: 2.329,477 1.634.814 december 31_én ektek állomá P -L9.246 -I9.245 TerÜletszerzés tételeinek átvezetése eovéb követelések közt 2.348.723 1.654.059 december 31-én Beruházás állomán

  • 168.013 -2 1 1 .568 Atadott projektek kivezetése összesen -8.399 -2.620 Közműelszámolás miatti kivezetés
  • 159.614 -208.949 Atadott projektek kivezetése 2.516.736 1.86s.627 osszes proiekt költsés I4L -706 Uton lévő szállító projekt kiadás 862.536 674.627 ekt kiadás 1.654.059 1.191.706 Tárqyévi nyitó állomány 2o19. év 2o18. év Projekt beruházások alakuIása 1.654.0591 Z.S+A.tZs Végösszesen: sssl 73e Elhatárolt célfeladatra és prémiumra jutó projekt menedzsment költség technikai felosztása 7.653.4641 2.347.987 Osszesen: 2.9631 9.65C Intermodális csomópont 623.8L71 868.e55 Vasút 1.026.6841 7.469.382 Utak 2018.12.3 11 2019. 12.31 Agazat 19lso t;

NIF ZRT. 2019' ÉVI KtecÉszÍro veLlÉrler Beruházás állomány megoszlása aZ egyes beruházástípusok között 201B. és 2019. év december 31-én (adatok M Ft-ban) 2 500 000 2 000 000 1 500 000 1 000 000 500 000 U 201.8 r Utak r Vasút x lntermodális csomópont 2019 A működést szolgáló tárgyi eszközök tárgyévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenési leírása 496 M Ft, melyből lineáris terv szerinti értékcsökkenési leírás 447 M Ft, mí9 49 M Ft egyösszegű elszámolás volt. A Tárgyi eszközök eladásából származő bevétel 2 M Ft, amelynek könyvszerinti értéke o M Ft volt. A tárgyévben három esetben került sor selejtezési eljárásra, a selejtezett eszközök bruttó értéke 33 M Ft, kÖnyvszerinti értéke 0 M Ft volt. A Befektetési tÜkör a Kiegészítő melléklet 1. sz. melléklete. Az infrastruktúra beruházások zárő állományát a 2. sz. melléklef szemlélteti. Í''2. Forgóeszközök Adatok M Ft-ban 25o/o 51.606 254.864 203,258 Pénzeszközök t9o/o 2.7L7 16.869 14.t52 Követelések -7Lo/o -1.454.680 594.722 2.049.402 Készletek -620/o -r.400.357 866.455 2.266.8t2 Forqóeszközök d=(c/a)xlOO c=b-a b a Megnevezés Eltérés o/o-ban Eltérés 2019.12.31 2018.12.31 A forgóeszközök összességében 1'400'357 M Ft-tal, 62o/o'kal csökkentek. A forgóeszközökön belÜl legnagyobb mértékben a készletek értéke csökkent, aminek oka az előzőekben már említett számviteli politika módosítása, mely szerint a projektek értékét 2olg' évtől a beruházások között mutatja ki a Társaság. A köyetelések és a pénzeszközök növekedése nem tekinthető jelentősnek. A követelések növekménye 2'7L7 M Ft, azaz !9o/o, d pénzeszközök változása 51.606 Í,4 Ft, azaz 25%. Tekintettel arra, hogy a készletek állománya teszi ki a forgóeszközök 69o/o-át, így a másik két vagyonelem változása kisebb mértékben hatott a forgó eszközök állomány változására. 20l60

I I NIF ZRT 2019. ÉVI KIecÉszÍró I4ELLÉKLET r' I 1.2.t. Készletek A készletek és a készletre adott előlegek csökkenésének oka a számviteli politika módosítása, mivel 2ot9' évtől a projektek bekerÜlési értéke és a projektekre adott előlegek a beruházások és a beruházásra adott előlegek mérlegsoron kerÜlnek kimutatásra. Kivételt képez a 2o2o. évben tervezett vagyonátadások felépítményeinek az értéke, mert azok továbbra is a készletek, azon belÜl az áruk mérlegsoron kerÜlnek kimutatásra. Adatok M Ft-ban -100o/o -414.588 0 414.588 Készletekre adott előleqek -640/o

  • 1.040.092 594.722 L634.814 Aruk (Befejezetlen beruházások) -7lo/o -1.454.680 594.722 2.O49.402 Készletek d= ícla)x 1oo c=b-a b a Megnevezés Eltérés o/o-ban EItérés 2019.12.31 2018.12.31 Áruk Az áruk mérlegsoron a 2o2o' évben tervezett vagyonátadások értéke kerÜlt kimutatásra (terület nélkÜl) ' A vagyonátadás összesített adatai (beruházások között kimutatott projekt teljesítés adatok és a területszerzés adatai összesen) az alábbiak: M Ft-ban xnem rel ns adat A NIF zrt' 2ot9' évben 11 vasúti projekt esetében 166.387 M Ft értékben tervezett vagyonátadást a MÁV Zrt' részére, azonban a NIF Zrt.-n kívÜlálló okból kifolyólag a vasutas projektek átadására nem kerÜlt sor. 2019.12'37'-i fordulónappal 594'722 M Ft értékű projekt szerepel az áruk mérlegsoron, melyből a műszakilag átadott, alapvetően a MÁV Zrt' részére számvitelileg is átadandó, vasúti projekteket érintő vasúti beruházások értéke nagyságrendileg 200 milliárd forint. Az érintett vagyonelemek pontos értéke a számviteli átadáskor kerÜl meghatározásra. A közutas vagyonátadás magában foglalja a korábbi évek vagyonátadásainak értékhelyesbítését is az MNV Zrt. által előre jóváhagyott szerződés és standard elszámolási kimutatási minta alapján. A vagyonátadás közvetlenÜl a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: MK) és a NIF Zrt. között történt, és kizárólag azokra a vagyonelemekre terjedt ki, amelyek a 1988. évi I. törvény 32.$ (6) bekezdésben kijelölt szervezet, vagyis az MK vagyonkezelésébe kerülnek. A vagyonátadás projektenkénti részletezését a 3' sz' metléklet mutatja be. KözműeIszámoIások A beruházásokhoz kapcsolódó közműkiváltások vagy fejlesztések vagyonjogi elszámolását a 3/2079. számú vezérigazgatói utasításban kiadott közmű eljárásrend szabályozza. -!63.677 -12 L6L.7ÍJ2 10 325.379 22 Osszesen -t7.999 13.084 nr* 3 1 .083 nr.* Egyéb szervezetek (önkormányzatok, VízÜgyi iqazqatósáqok' NFA' MNV Zrt. stb.) 12,912 25.34/ nrx 12.435 nr.x Közút Ertékhelyesbítés -166.387 -11 0 0 166.387 11 r/asút 7.791 -1 r23.271 10 Lrs.474 11 (özút millió Ft db milIió Ft oroiekt millió Ft proiekt Eltérés
  1. évi ténv 2oL9. évi terv Lr 27/60

NIF ZRT 2019. ÉVI KrecÉszÍro veuÉxler A szabályzat célja, hogy a közmű kiváltással és kiépítéssel járó beruházások esetén a jogszabáiyok betartása mellett valósuljon meg a közműtervezés, engedéIyeztetés, építés, áiepitesnez szükséges feltételek biztosítása, a lebonyolítás dokumentálása, a szÜkséges adatszolgáltatás, a műszaki átadás-átvétel és a közművek vagyonjogi elszámolása. A szabályzatban használt fogalmak tekintetében a jogszabáIyok szerinti fogalommeghatározások az irányadók. Az elszámolások két típusú konstrukció szerint végezhetők el: r\ A VAzmiiczala -(l}-}Á ^^^- ',Áa=i ol = bAzmiiVirliltícf rrrnrr fp'ilacztÁct A közműszolgáltató

  • az országos közúthálózat fejlesztésénekközérdekűségére teki ntette|, a vasúti pályahálózat létesítése, fejlesztése Va9y az útépítés, mint közérdekből megvalósítandó beruházás megvalósítása érdekében, valamint a víziközlekedési létesítmény, mint közérdekű tevékenység megvalósítása érdekében a NIF Zrt. általi értesítés kézhezvétele után az abban feltüntetett határidőn belül köteles a közm űszakasz kiváltását elvégezni vagy elvégeztetni. Az építtető a közműszakasz kiváltásának elvégzésére vagy elvé9eztetésére a körÜlmények által indokolt mértékű, a közműszolgáltatóval egyeztetett - 30 napnál nem rövidebb - határidőt határoz meg. A közműszolgáltató a véleményét az annak köz|éséről szóló felhívás kézhezvételétől számított tíznapos határidőn belül köteles közölni az építtetővel' Az Aptv' 4. 5 (3)-(8) bekezdése szabályozza a közm'űkiváltási kötelezettséget. A törvényi rendelkezés értelmében az építtető, vagyis a NIF Zrt., mint a projekt kedvezményezettje köteles a közműkiváltás vagy -fejlesztés indokolt költségeit a Közműszolgáltatónak megfizetni. Az építtető és a Közműszolgáltató kötelesek egymással tételesen elszámolni a közműkiváltás vagy -fejlesztés elvégzését követő 90 napon belÜl. Az indokolt költségek megtérítése végleges pénzeszkóz átadás keretében történik meg. b) Az éoíttető NIF Zrt. - a közműszoloáltató ilyen irányú nyilatkozata alapján,- az

aián|attevőve| (Generálkivitelezővel) végezteti el a közműkiváltást vagv fejlesztést. n tozmúriváltás elvégzésének vagy elvégeztetésének megtagadása esetén az építtető jogosult és köteles a közműkiváltást a megfelelő szakmai képesítéssel rendelkező minősített vállalkozóval elvégeztetni, amelyet a közműszolgáltató tűrni köteles. Amennyiben a közműszolgáltató a beruházás nyomvonalának meghatározását követően úgy nyilatkozik, hogy törvényi kötelezettségének nem kíván eleget tenni, és az azzal kápcsolatos feladatok elvégzését az építtetőre bízza, vagy nyilatkozatot nem tesz, ú9y a NIF Zrt. és a közműszolgáltató a közműkiváltás érdekében a beruházás megkezdése előtt közműmegállapodást köt. Közműmegállapodás megkötése azt követően lehetséges, hogy a kivitelező, aki a műszaki tartalmat szolgáltatja, ismertté válik' A közműszolgálatónak történő átadás a Kktv. zg/E's (7) bekezdése és a Vktv. a5.s (3) bekezdése alapján térítés mentes átadással valósul meg, amelynek feltétele, hogy a közműszakasz kiváltására csak a műszakilag feltétlenÜl szükséges mértékben kerÜlt sor. Elszámolt közmíivek értéke Adatok M Ft-ban ez az elszámolási t.2.2. Követelések A követelések állományának alakulása a Társaságnál az egyéb követelések egyes elemeitől fÜgg, melynek részletezését az alábbi táblázat mutatja be. 1 019 511 ebből : Véqleqes pénzeszköz átadással ebből: Térítés nélküli eszköz átadással 8.399 2.592 0 28 ebből : Közműszolqáltató felé történő számlázással 3.13 1 Elszámolt közművek értéke 9.418 2o19. év 2o18. év Meqnevezés 22/60

l- NIF ZRT. 2019. ÉVI KtecÉszÍrő vellÉxler Egyéb követeIések részIetezése Adatok M Ft-ban xNem adat Az egyéb követelések összértéke a 2018. évhez képest L9o/o-kal, 2.717 M Ft-tal növekedett. Ez két tényezőre vezethető vissza. Az emelkedés egyik oka a vagyonátadással kapcsolatos, mivel az eszközök átadásával egyidejűleg a finanszírozási forrást is el kell számolni, de előfordul, hogy az átadott eszközre jutó forrás még nem kerÜlt elszámolásra a NIF Zrt' és az lrányítő Hatóság (továbbiakban: IH) között, ezért ezekben az esetekben a még el nem számolt - de átadott eszközre jutó - forrás követelésként kerül előírásra, amely követelés megszÜntetésére akkor kerülhet sor, amikor a NIF Zrt. ténylegesen elszámolja a támogatási összeget az IH- val. A vagyonátadások tekintetében az átadott eszközértékre jutó, a NIF Zrt.-hez mé9 be nem érkezett támogatás miatti követelés értéke fordulónapon 15'204 M Ft, ami a 2018. évi záró értékhez képest összeségében 29olo-kal, 3'46I M Ft-tal növekedett. A másik ok, ami ellentétesen hatott az az egyéb, nem nevesített követelések 907o-os csökkenése 1.481 M Ft értékben, valamint a közműelszámolások kapcsán előírt a még el nem számolt szerződésekből adódó 582 M Ft értékű pénzeszkÓz átadásból adódó követelés és a terÜletszerzési tételek 774 pI Ft összegű értékvesztésének növekedése okozza' 1.2.3. Pénzeszközök a!akulása A Pénzeszközök részletezését az alábbi táblázat mutatja be Adatok M Ft-ban 254 864 203 258 Osszesen 254 863 r87 258 3ankszámlák 0 16 000 -ekötött betétszámlák 1 0 )énztár 2019.12.31. 2018.12.31. Meqnevezés A Társaság bankszámláin elhelyezett pénzeszközök főbb típusai az európai uniós források, valamint a mindenkori éves költségvetési törvényben rögzített éves előirányzatok által finanszírozott projektekhez kapcsolódó támogatási előlegek, a normál működéssel kapcsolatos források. A pénzeszközök értéke az új programozási időszakra vonatkozóan folyósított támogatási előlegek állományának változásával összefÜggésben növekedett az új finanszírozási időszakra vonatkozó hazai és uniós támogatási előlegek folyósítása miatt. Lekötött pénzeszközzel a Társaság 2019.12.31.-vel nem rendelkezett, tekintettel arra, hogy pénzeszközei a Magyar Államkincstár vezetett számlákon kerÜltek elhelyezésre. Kereskedelmi banknál vezetett számláit az MKB kivételével az év során a Társaság megszÜntette. Az MKB banknál vezetett számlák a csoportos munkabér átutalás és a működést szolgáló kifizetéseket szolgálja, mely számlák fenntartására engedéllyel rendelkezÜnk' 19o/c 2.7L1 16.868 14.151 Eovéb követelések összesen -9Oo/c -1,481 165 r.64C. Egyéb követelések (letét, óvadék, :lszámolási szá mlák, munkavállalók, átsorolások) nr* r54 174 2C l-erÜ letszerzéssel kapcsolatos <övetelések és azok értékvesztése nr* 582 L.325 743 Közműelszámolás miatti végleges lénzeszköz átadás 29o/c 3.46r 75.204 L7.743 Vagyonátadás elszámolása kapcsán a még be nem érkezett támogatás slőírása d=(c/a)x1oo c=b-a b a iItérés o/o-ban EItérés 1o19.12.31 1o18.12.31 Megnevezés 23160