1597658062100-4.2002.pdf

Type: Document | Status: ready

BÁCSSZENTGYÖRGY Községi Önkormányzat Képvisel ı-testületének
4/2002. (VII. 19.) ökr.
r e n d e l e t e

a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos
hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról (egységes szerkezetben)

Bácsszentgyörgy Község Önkormányzat Képvisel ı-testülete (Képvisel ı-testület) a Hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. tv. ( Hgt.) 21.§ (1) bekezdésében el ıírt hulladékkezelési közszolgáltatás megszervezése és fenntartása kötelezettségének eleget téve e törvény 23.§-ban és 31.§ (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, valamint a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szó ló 64/2008.(III.28.) Korm. rendelet (Dr.) rendelkezéseire figyelemmel az alábbi rendeletet alkotja: 1

Általános rendelkezések

A rendelet célja

  1. §

(1) A rendelet célja a köztisztaság, a településtisztas ág, a közegészségügyi rendelkezések betartásának biztosítása, valamint Bácsszentgyörgy község természetes és épített környezetének megóvása a keletkez ı települési szilárd hulladékok káros hatásairól, az ok célszer ő és gondos kezelése révén. A kötelez ı közszolgáltatásra vonatkozó rendelkezések célja a tevékenység kiszámítható biztonságos ellátása, a tevékenység ellen ırizhet ısége.

  1. §

(1) Bácsszentgyörgy Község Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a jelen rendeletben foglaltak szerint hulladékkezelési közszolgáltatást szervez a települési szilárd hulladék rendszeres gy őjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és keze lésére, és ezen tevékenységek ellátásáról kötelez ı helyi közszolgáltatás útján gondoskodik. (2) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás Bácsszentgyörgy község (a továbbiakban: település) mindenkori közigazgatási területére terjed ki.
(3) A rendelet személyi hatálya a közigazgatási határon belül valamennyi ingatlantulajdonosra és használóra (továbbiakban tulajdonos) kiterjed, függ etlenül attól, hogy a tulajdonos természetes vagy jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság. (4) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed a lakossági és i ntézményi fogyasztásból, felhasználásból, szolgáltatásból, továbbá az ingatlanok, közterülete k tisztántartásából származó települési hulladékra.
(5) A rendelet hatálya nem terjed ki a veszélyes és a r adioaktív hulladékokra, a települési folyékony hulladékokra, továbbá a biológiailag lebontható hul ladékokra és a velük összefügg ı tevékenységekre. (6) A település közigazgatási területén a települési sz ilárd hulladékkal kapcsolatos kötelez ı helyi közszolgáltatás teljesítésére jogosult illet ıleg kötelezett közszolgáltató e rendelet 1. Sz. mellékletét képez ı szerz ıdés alapján feljogosított gazdálkodó szervezet (a t ovábbiakban: Szolgáltató). (7) Az Önkormányzat a hulladékgazdálkodási feladatainak ellátása érdekében együttm őködik Vaskút község önkormányzatával, valamint e település vonzá skörzetébe tartozó települési önkormányzatokkal.

1 Módosította a 17/2008.(XII.20.) ökr. számú rendelet. Hatályos: 2009. január 1. napjától. 2 3. §

E rendelet alkalmazásában: a) települési szilárd hulladék:
aa) háztartási hulladék: az emberek mindennapi élet e során a lakásokban, valamint a pihenés, üdülés céljaira használt helyiségekben és a lakóházak közös használatú helyiségeiben és területein, valamint az intézményekben keletkez ı, ab) közterületi hulladék: közforgalmú és zöldterületen keletkez ı, ac) háztartási hulladékhoz hasonló jelleg ő és összetétel ő hulladék: gazdasági vállalkozásoknál keletkez ı –külön jogszabályban meghatározott- veszélyesnek n em min ısül ı szilárd hulladék.
b) Inert hulladék: az a hulladék, amely nem megy át je lent ıs fizikai, kémiai
vagy biológiai átalakuláson. Jellemz ıje, hogy vízben nem oldódik, nem ég, illetve más fizikai vagy kémiai módon nem reagál, nem bomlik le biológiai úton, vagy nincs kedvez ıtlen hatással a vele kapcsolatba kerül ı más anyagra oly módon, hogy abból környezetszennyezés vagy emberi egészség károsodása következne be, további csurgaléka és szennyez ıanyag-tartalma, illetve a csurgalék ökotoxikus hatá sa jelentéktelen, így nem veszélyeztetheti a felszíni vagy felszín alatti vizeket.
c) háztartás: a lakás, pihenés, üdülés céljait szolgáló ingatlan, függetlenül attól, hogy az adott ingatlan magán (külön) tulajdonban vagy közös tulajdonban van-e,
d) lomtalanítás alá tartozó települési szilárd hulladé k: az az alkalmilag képz ıdött vagy felhalmozódott települési szilárd hulladék, amely a közszolgáltatást végz ı Szolgáltató által rendszeresített gy őjt ıedényzetben mérete vagy más mennyisége miatt nem helyezhet ı el,
e) ingatlantulajdonos: az ingatlan tulajdonosa, birtokosa, használója,
f) ártalmatlanító hely: a települési szilárd hulladék ártalmatlanítását sz olgáló, kizárólag erre a célra létesített és az Önkormányzat által kijelölt lerakóhely, létesítmény,
g) hasznosító hely: a települési szilárd hulladéknak vagy valamely ös szetev ıjének a termelésben vagy a szolgáltatásban történ ı felhasználására szolgáló, kizárólag erre a célra létesített és az Önkormányzat által erre kijelölt létesítmény,
h) 2hulladékkezel ı: aki a hulladékot gazdasági tevékenysége körében a h ulladék birtokosától átveszi, kezeli; i) 3hulladékkezelési tevékenység: Hulladékkezelési tevékenységnek min ısül a hulladék gy őjtése, begy őjtése, szállítása, el ıkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása. j) hulladékgazdálkodás: a hulladékkal összefügg ı tevékenység rendszere, beleértve a hulladék keletkezésének megel ızését, mennyiségének és veszélyességének csökkentését, kezelését, ezek tervezését és ellen ırzését, a kezel ı berendezések és létesítmények üzemeltetését, bezárását, utógondozását, a m őködés felhagyását követ ı vizsgálatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó szaktanácsadást és oktatást, k) szolgáltató: Bácsszentgyörgy település közigazgatási területén a települési szi lárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás ellát ására az e rendelet szerint kizárólagosan feljogosított hulladékkezel ı, l) hulladékkezelési közszolgáltatás: a jelen rendelet 3. § a. pontjában megjelölt települési szilárd hulladéknak a feljogosított Szol gáltató által az ingatlan tulajdonosoktól történ ı rendszeres begy őjtése, elszállítása, tárolása, ártalmatlanítása és hasznosítása (a hulladék kezelése), illet ıleg kezel ı létesítmény üzemeltetése, mőködtetése,
m) közszolgáltatási díj: az ingatlantulajdonosok által a közszolgáltatás igénybevételéért a Szolgáltatónak fizetend ı, az Önkormányzat rendeletében meghatározott díjfiz etési id ıszakra vonatkozóan megállapított díj.

2 Módosította a 17/2008.(XII.20.) ökr. számú rendelet. Hatályos: 2009. január 1. napjától. 3 Módosította a 17/2008.(XII.20.) ökr. számú rendelet. Hatályos: 2009. január 1. napjától. 3 Az Önkormányzat közszolgáltatással kapcsolatos feladatai 4. §

(1) Az Önkormányzat az ingatlantulajdonosoknál keletkez ı települési szilárd hulladék kezelésére hulladékkezelési közszolgáltatást szervez és tart fenn. Feladata e tekintetben különösen: a) a helyi közszolgáltatás körébe tartozó települési s zilárd hulladék rendszeres begy őjtésének, elszállításának és ártalmatlanításának megszervezése,
b) a közszolgáltatás ellátására Szolgáltató kijelölése, a Szolgáltatóval szerz ıdés megkötése,
c) gondoskodás a Szolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék elhelyezésére szolgáló ártalmatlanító hely, hasznosító hely kiala kításáról, fenntartásáról, üzemeltetésér ıl, megszüntetésér ıl, illetve rekultivációjáról,
d) a közszolgáltatási díjnak és a díjfizetés rendjének megállapítása,
e) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos egyes – a jogszabályban meghatározott hatósági jogkörök gyakorlása, f) a közszolgáltatással összefügg ı – egyéb jogszabályban nem rendezett – önkormányzat i feladat- és hatáskör megállapítása. (2) 4A közszolgáltatás a közszolgáltatás ellátására felj ogosított Szolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gy őjt ıedényben, a közterületen vagy az ingatlanon összegy őjtött, és a Szolgáltató rendelkezésére bocsátott, a jelen rendelet 3.§ a./ pontjában megjelölt települési szilárd hulladék elhelyezés céljából történ ı rendszeres elszállítására, rendszeres begy őjtésre, tárolásra, ártalmatlanításra, hasznosításra (hulladék kezelés) , illet ıleg kezel ı létesítmény üzemeltetésére, mőködtetésére terjed ki.

Az ingatlantulajdonos kötelezettségei 5. §

(1) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletke z ı települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon és helyen gy őjteni, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. Alapvet ı kötelessége e tekintetben, hogy: a) a települési szilárd hulladékot – különös tekintett el a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig gy őjtse, illetve tárolja, b) az ingatlanán keletkez ı települési szilárd hulladék kezelésére az Önkormán yzat által szervezett közszolgáltatást vegye igénybe, illetve a hulladékot a begy őjtésre e rendeletben feljogosított hulladékkezel ınek adja át, illetve a közszolgáltatási díjat kiegyenlítse,
c) a hulladék gy őjtése során megfelel ı gondossággal járjon el annak érdekében, hogy a hul ladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a község természetes és épített környezetét ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja,
d) az ingatlanán keletkez ı hulladék mennyiségét alacsony szinten tartsa.
(2) Az ingatlantulajdonos köteles a Szolgáltatónak beje lenteni – abban az esetben is, ha tulajdonosváltozás vagy egyéb ok folytán válik kötelezetté a közszolgáltatás igénybevételére – az ingatlanon keletkez ı rendszeres háztartási szilárd hulladék esetében a gy őjt ıedény térfogatát és darabszámát, nem rendszeres szilárd hulladék esetéb en pedig a várhatóan keletkez ı hulladék mennyiségét.
(3) Az ingatlantulajdonost nem terheli az (1) bekezdésb en foglalt kötelezettség az olyan beépítetlen ingatlana tekintetében, ahol nem tartózkodik és hulladék sem keletkezik. (4) Az az ingatlantulajdonos, akinek ingatlanán települ ési szilárd hulladék keletkezik, de az ingatlanra egyidej őleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásban bejegy zett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül is szolgál, köteles a települési szilárd hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tev ékenysége során keletkezett települési szilárd hulladéktól elkülönítetten gy őjteni és arra közszolgáltatást igénybe venni. (5) A gazdálkodó szervezet a közszolgáltatás kötelez ı igénybevétele alól mentesül ha a hasznosításra vagy ártalmatlanításra vonatkozó kötelezettségét a kötelezett a) jogszabályokban meghatározott feltételekkel, megfel el ı hasznosító vagy

4 Módosította a 17/2008.(XII.20.) ökr. számú rendelet. Hatályos: 2009. január 1. napjától. 4 ártalmatlanító eljárás, berendezés, létesítmény alk almazásával saját maga teljesíti, vagy b) az erre feljogosított és engedéllyel rendelkez ı kezel ınek történ ı átadással, a kezelés költségeinek megfizetésével teljesíti.
(6) A gazdálkodó szervezet akkor köteles a közszolgálta tás igénybevételére, ha a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési hulladékának kezelésér ıl a) az (5) bekezdés a) és b) pontjában foglaltaknak megfelel ıen nem gondoskodik, vagy
b) az önkormányzat közigazgatási területén, ahol a gaz dálkodó szervezet települési hulladéka keletkezik, a közszolgáltatás keretében n yújtott települési hulladékkezelés környezeti szempontból az (5) bekezdés a) és b) pon tjában meghatározottaknál lényegesen kedvez ıbb megoldással történik.

A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás ellátásának rendje, a közszolgáltatás kötelez ı igénybevétele 6. §

(1) Az ingatlantulajdonos köteles a Szolgáltató által nyújtott közszolgáltatást igénybe venni.
(2) A szerz ıdéskötés megtagadása nem mentesít a díj megfizetése és a szolgáltatás kötelez ı igénybevétele alól.
(3) A közszolgáltatás teljesítésének feltételeir ıl a Szolgáltató az ingatlantulajdonost írásban köte les értesíteni vagy felhívás közzététele útján, tájékoz tatni. A hulladék begy őjtésének, elszállításának rendjét (gyakoriság, útvonal és id ıpont) – a keletkez ı hulladékmennyiségek figyelembevételével – a Szolgáltató köteles elkészíteni és arról az ing atlantulajdonosokat – változás esetén is – értesíteni. A hulladékszállítás rendjét az önkormán yzat – a közszolgáltatóval egyeztetett módon hagyja jóvá.
(4) A Szolgáltató és az ingatlantulajdonos jogaira és k ötelezettségeire, valamint a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerz ıdés tartalmi elemeire a jelen rendelet 8. §-ában fo glaltakat kell alkalmazni.
(5) Amennyiben a jelen rendelet 3. § a. pontjában megha tározott települési szilárd hulladéknak nem min ısül ı hulladék – árusító, szolgáltató vagy egyéb gazdasá gi tevékenység folytán – közterületen keletkezik, a tevékenység végzésére kiadott közterület-használati engedély birtokosa köteles az Önkormányzatnak bejelenteni, hogy hulladékának kezelésér ıl hogyan gondoskodik. A közterület-használati engedély megadását az Önkormá nyzat az általa szervezett közszolgáltatás igénybevételéhez kötheti.

A helyi közszolgáltatást ellátó Szolgáltató kijelölésének szabályai, a szolgáltatói
szerz ıdés megkötése 7. §

(1) A helyi közszolgáltatás keretén belül a hulladék be gy őjtésére, szállítására vonatkozó közszolgáltatás ellátására 10 évre – a többségi önk ormányzati tulajdonban lév ı – Fels ı-Bácskai Hulladékgazdálkodási Korlátolt Felel ısség ő Társaságot jelöli ki az Önkormányzat. (2) A helyi közszolgáltatás teljesítésére az önkormányz at közszolgáltatási szerz ıdést köt a Fels ı- Bácskai Hulladékgazdálkodási Korlátolt Felel ısségi Társasággal.
A szerz ıdés az aláírás napján jön létre és attól számított naptári 10 év elteltével sz őnik meg.
A szerz ıdés hat hónapos felmondási id ıvel felmondható.

A hulladékkezelési közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerz ıdés egyes tartalmi elemei 8. §

(1) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hullad ékkezelési helyi közszolgáltatás igénybevételér ıl szóló szerz ıdésben meg kell határozni a szerz ıdést köt ı feleket: a Szolgáltatót és a Megrendel ı ingatlantulajdonost.
(2) A szerz ıdésben meg kell jelölni: a) a közszolgáltatás igénybevételének kezd ı napját, b) a teljesítés helyét,
5 c) a Megrendel ı rendelkezésre bocsátott gy őjt ıedényt őrtartalom és darabszám szerint,
d) az ürítési gyakoriságot és az ürítés idejét napok szerint,
e) a Megrendel ı által meghatározott, az ingatlanon el ıreláthatólag keletkez ı hulladék mennyiségét, amelyre a közszolgáltatást a Megrendelı igénybe veszi.
(3) A szerz ıdésben rendelkezni kell továbbá: a) a gy őjt ıedények használatának jogcímér ıl és módjáról, b) a közszolgáltatási díjról és alkalmazásának feltételeir ıl,
c) a közszolgáltatás mértékét meghaladó, a Megrendel ı igényei szerinti esetleges többlet szolgáltatásról és annak díjáról, d) a közszolgáltatási díj megfizetésének módjáról, e) a szerz ıdés módosításának, felmondásának feltételeir ıl,
f) az irányadó jogszabályok meghatározásáról.

A hulladék gy őjtésére és elszállítására való átadására szolgáló gy őjt ıedények
rendelkezésére bocsátásával kapcsolatos jogok és kötelezettségek 9. §

(1) Az ingatlantulajdonos a települési szilárd hulladék gy őjtésére, illetve elszállítására a Szolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített, térfogatát tekintve 0,11 m3 –es, azaz 110 literes gy őjt ıedényt, valamint – a Szolgáltató által rendelkezésre bocsát ott gy őjt ıedényzet őrtartalmát meghaladó mennyiség ő alkalmi hulladék gy őjtésére – a Szolgáltató által rendelkezésre bocsáto tt és azonosító jellel ellátott más gy őjt ıeszközt köteles igénybe venni.
Az igénybeveend ı gy őjt ıedények, illetve gy őjt ıeszközök felsorolását a díjkalkulációval együttesen a rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza. (2) A hulladék ürítésének minimális gyakorisága külterületen és belterületen heti egy alkalom.
(3) Ha az ingatlantulajdonos a Szolgáltató felé a valóságnak meg nem felel ı mennyiséget vagy adatot közöl – ide nem értve az ingatlanon rendszeresen ta rtózkodó személyek számára vonatkozó adatot is – és ennek folytán az átadásra kerül ı hulladék mennyisége rendszeresen meghaladja az átvett gy őjt ıedények őrtartalmát, a Szolgáltató – az ingatlantulajdonos m egkeresésével egyidej őleg – jogosult megemelni az ürítési gyakoriságot va gy a gy őjtésre átadott gy őjt ıedények számát.
(4) Az ingatlantulajdonos köteles írásban, három na ppal korábban bejelenteni a Szolgáltatónak, ha ingatlanán az addig szokásos hulladékmennyiséget je lent ısen meghaladó mennyiség ő hulladék keletkezése várható. A bejelentés alapján a Szolgál tató köteles az ingatlantulajdonos által megjelölt id ıpontra vagy id ıtartamra a hulladék adott mennyiségének megfelel ı gy őjtéséhez, illetve elszállításához alkalmas nagyobb őrtartalmú, vagy további gy őjt ıedényt az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátani, és a többletszolgáltatást teljesíteni. (5) Ha az ingatlanon keletkez ı hulladék mennyisége nem rendszeres, hanem alkalmil ag haladja meg az átadott gy őjt ıedények őrtartalmát, és az ingatlantulajdonos elmulasztja a (4) bekezdésben írt bejelentési kötelezettségét, a Szolgáltató jogosult az így átadott, illet ıleg a gy őjt ıedényzet mellé kirakott hulladék elszállítására. A többletszolgált atás tényér ıl és az ennek megfelel ı díj alkalmazásáról a Szolgáltató az ingatlantulajdonost egyidej őleg értesíteni köteles. (6) A Szolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresíte tt gy őjt ıedényeket az ingatlantulajdonos erre irányuló írásbeli szerz ıdés alapján jogosult megvásárolni, vagy külön megál lapodás és díjfizetés ellenében – bérbe venni. A megvásárolt gy őjt ıedények elhelyezésér ıl, a bérbe vett gy őjt ıedények pótlásáról, kicserélésér ıl, javításáról – a szerz ıdésben foglalt megállapodás szerint – a Szolgáltató köteles gondoskodni.

A hulladék gy őjtésére és elszállítására való átadásra szolgáló győjtıedények
elhelyezésével, használatával és kezelésével kapcsolatos kötelezettségek 10. §

(1) Az ingatlantulajdonos köteles a gy őjt ıedényeket a hulladék elszállítása céljából a Szolgáltató által megjelölt id ıpontban, a közterületen, a begy őjtést végz ı gépjárm ővel megközelíthet ı és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A gy őjt ıedényt legfeljebb a szállítási napot megel ızı napon, 18 órától lehet kihelyezni a közterültre, kivéve a tartósan engedélyezett elhelyezést. (2) A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gy őjt ıedények fedelének – a közterület 6 szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott áll apotban kell lennie. A hulladékot a gy őjt ıedényben úgy kell elhelyezni, hogy az az edény mozg atásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. A kihelyezett gy őjt ıedényb ıl guberálni tilos. A kihelyezett gy őjt ıedény nem akadályozhatja a járm ő és gyalogosforgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének el ıidézésével. (3) A hulladék elszállítása során olyan gondossággal ke ll eljárni, hogy a hulladék a szállítójárm őbe történ ı ürítésekor, illet ıleg a szállítás folyamán ne szóródjon el és más kör nyezetterhelést ne idézzen el ı. Szállításból ered ı szennyez ıdés esetén a hulladék eltakarításáról, a terület szennyez ıdés-mentesítésér ıl a hulladék termel ıje, illet ıleg az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni. 11. §

(1) Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gy őjt ıedények tisztántartásáról, fert ıtlenítésér ıl, rendeltetésszer ő használatáról, valamint környezetük tisztántartásáról. (2) A szabályszer ően kihelyezett gy őjt ıedények ürítése során esetlegesen keletkezett szenn yez ıdés takarításáról a Szolgáltató köteles gondoskodni. (3) A Szolgáltató tulajdonát képz ı, az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátott, általa bérbe vett és rendeltetésszer ően használt gy őjt ıedények szükség szerinti javításáról, cseréjér ıl és esetleges pótlásáról az ingatlantulajdonos bejelentése alapján a Szolgáltató köteles gondoskodni. (4) A gy őjt ıedény rendeltetését ıl eltér ı használata, valamint elt őnése vagy megsemmisülése miatt keletkezett kárt az ingatlantulajdonos köteles megt éríteni, aki a gy őjt ıedény használati jogát a fentiek szerint megszerezte. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor a szolgáltatást végz ı személyzetnek felróható magatartása okozza az edényzet sérülését vagy megsemmisülését. Ebben az esetben nem az ingatlantulajdonos tartozik helyt állni a keletkezett kárért, hanem a sérülés okozója. (5) A Szolgáltató kárát az ingatlantulajdonos a k ár bekövetkezését ıl számított harminc napon belül köteles megtéríteni. 12. §

(1) Ha a gy őjt ıedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amel y az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lév ı hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edén yt üríteni nem lehet, az ingatlantulajdonos a Szolgált ató felhívására köteles az edényt üríthet ıvé tenni. Köteles továbbá az így okozott esetleges kárt megtéríteni. (2) Tilos a gy őjt ıedénybe folyékony, mérgez ı, t őz - és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélye ztetheti a begy őjtést, ürítést végz ı személyek vagy más személyek testi épségét, egészségét.

A hulladék elhelyezésével, ártalmatlanításával, illetve hasznosításával kapcsolatos rendelkezések
13. §

A települési szilárd hulladék elhelyezését, ártalmatlanítását és hasznosítását a Szolgáltató kizárólag a települési önkormányzat által az erre a célra kijelölt létesítményben végezheti.

A lomtalanítás alá tartozó alkalmi háztartási szilárd hulladékra vonatkozó külön rendelkezések 14. §

(1) A jelen rendelet 3. § d. pontjában meghatározott hu lladékra nézve a lomtalanítás megszervezésér ıl és lebonyolításáról – a hasznosítás vagy ártalmat lanítás céljából történ ı – elszállításáról a Szolgáltató gondoskodik. (2) Bácsszentgyörgy Község Önkormányzata jelen rendeletével évente kéts zer lomtalanítást határoz meg, melynek – a Szolgáltatóval el ızetesen egyeztetett – id ıpontját hirdetményben teszi közzé. (3) A hulladékot az ingatlantulajdonos a hirdetményben megjelölt id ıpontban helyezheti ki elszállítás céljából arra a helyre, amelyet a Szolgáltató el ızetesen megjelölt. (4) Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a k özterületen, hogy az a járm ő és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a zöldterületet és a növé nyzetet ne károsítsa, illetve ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének el ıidézésével. (5) A Szolgáltató a (3) és (4) bekezdésében foglalt el ıírásoktól eltér ı módon, szabálytalanul 7 elhelyezett hulladékot köteles – külön díjfizetés e llenében – elszállítani. Ha a külön díj megfizetésére kötelezett személye nem állapítható m eg, a Szolgáltató a számlát a települési önkormányzatnak nyújtja be.

A hulladékkezelési közszolgáltatási díj 15. §

(1) A hulladékkezelési közszolgáltatás egységnyi díját az Önkormányzat jelen rendelet 2. számú mellékletében állapítja meg, a díjak meghatározásáb an a Kormány rendeletben foglalt el ıírásokat köteles figyelembe venni. (2) A díj meghatározásakor az Önkormányzat köteles fig yelemmel lenni arra, hogy a gy őjt ıedényzet az ingatlantulajdonos vagy a Szolgáltató tulajdona- e. Ha a gy őjt ıedényt külön bérlettel a Szolgáltató biztosítja, annak költsége a díj megállapításánál nem vehet ı figyelembe. (3) A közszolgáltatási díj megfizetésére az az ingatlan tulajdonos köteles, aki a jelen rendeletben foglaltak szerint a hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételére köteles. (4) Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatási díjat a Sz olgáltató részére – a teljesített közszolgáltatás alapján, számla ellenében – negyedéves bontásban, u tólag köteles megfizetni, közvetlenül a Szolgáltató részére történ ı befizetéssel (csekken, átutalással, vagy a Szolgál tató telephelyén történ ı személyes befizetéssel) vagy a szolgáltató által megbízott díjbeszed ı útján. (5) A szolgáltatás igénybevételének havi közszolgáltatá si díját az ingatlanra elhelyezett, az adott típusú edények egyszeri ürítési díjának az átlagos havi ürítések gyakorisági számának szorzataként kell megállapítani. (6) A rendszeres egyéb szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás díjának megállapításához az ingatlantulajdonos és a szolgáltató által kötött kü lön szerz ıdésben meghatározott típusú edényzet és ürítési gyakoriságot kell alapul venni. Ez esetb en a díj fizetése eseti jelleggel számla ellenében történik. (7) Ha az ingatlanon keletkez ı, illetve az edények mellé kihelyezett települési s zilárd hulladék mennyisége meghaladja az edények őrtartalmát, a Szolgáltató jogosult a többlethulladé k elszállítására és a tényleges szolgáltatásnak megfe lel ı összeg ő többletdíj számlázására. A többletdíjat a számlán külön fel kell tüntetni. A t öbbletszámlázásról az ingatlantulajdonost a szállítással egyidej őleg értesíteni kell. (8) A közszolgáltatás díját a számla kézhezvételét ıl számított 15 napon belül kell kiegyenlíteni. Késedelmes fizetés esetén a megfizetni elmulasztott összeg után a szolgáltató a Ptk által meghatározott mérték ő késedelmi kamatot számít fel. (9) Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizeté sét az, aki a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve , hogy a Szolgáltató számára a közszolgáltatás felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állását igazolja. (10) A hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost terhel ı díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás. (11) A díjhátralék keletkezést követ ı 30 napon belül a Szolgáltató felhívja az ingatlant ulajdonos figyelmét a díjfizetési kötelezettség elmulasztására, és felszólatja annak teljesítésére. (12) 5A felszólítás eredménytelensége esetén – a díjhátra lék keletkezését követ ı 90. napot követ ıen a Szolgáltató -a felszólítás megtörténtének igazolása mellett- a díjhátralék adók módjára történ ı behajtását az Önkormányzat jegyz ıjét ıl kezdeményezi. A jegyz ı a jogszabályban számára el ıírt eljárás keretében a tartozás behajtásáról gondoskodik. (13) A közszolgáltatási díjat az Önkormányzat egyéves dí jfizetési id ıszakra állapítja meg. Ezen díjakat kell figyelembe venni a jelen rendelet 15. § (7) bekezdése szerinti többletszolgáltatás esetén is. 15/A. §. 6

  1. §.

(1) A Szolgáltató köteles a közszolgáltatási díj megáll apítása érdekében az Önkormányzat részére díjkalkulációt készíteni. Ha a Szolgáltató a közszolgáltatás körébe tartozó tevékenység mellett más

5 Módosította a 17/2008.(XII.20.) ökr. számú rendelet. Hatályos: 2009. január 1. napjától. 6 Hatályon kívül helyezte a 17/2008.(XII.20.) ökr. számú rendelet. Hatályos: 2009. január 1. napjától. 8 gazdasági tevékenységet is folytat, a költségtervéb en a költségek szigorú elkülönítésének módszerét is alkalmaznia kell. (2) 7A Szolgáltatónak a közszolgáltatás díjának felülviz sgálata kezdeményezése céljából minden év október 31-ig költségelemzést kell készíteni és azt javaslat formájában az önkormányzat részére el ıterjeszteni. (3) A Szolgáltató köteles a közszolgáltatói tevékenység ér ıl évente részletes költségelszámolást készíteni és azt a Képvisel ı-testületnek benyújtani.

A közszolgáltatás teljesítésének szüneteltetése, a közszolgáltatás
teljesítésének magtagadása 17. §

(1) A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás teljesítés e csak törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott esetekben szüneteltethet ı, illet ıleg korlátozható. (2) A Szolgáltató a közszolgáltatás keretében megtagadhatja a hulladék elszállítását, ha: a.) az nem a rendszeresített edényzetben kerül átadásra, b.) az edényzetben elhelyezett hulladék az ürítés illet ve a szállítás során a szállítást végz ı személyek életében, testi épségében, egészségében , továbbá a szállító járm őben vagy berendezésben kárt okozhat, c.) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy az edé nyzet mérgez ı, robbanó, folyékony vagy veszélyes hulladékot vagy olyan anyagot tartalmaz, amely a települési szilárd hulladékkal együtt nem szállítható.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetekben a szolgál tató az ingatlantulajdonost írásban haladéktalanul értesíti a hulladék elszállítása meg tagadása tényér ıl és okáról. Az ingatlantulajdonos a megtagadás okát maga köteles m egszüntetni vagy a megszüntetésr ıl gondoskodni. Amennyiben e kötelezettségének a tulaj donos nem tesz eleget a szállítás újabb id ıpontjáig, úgy a Szolgáltató jogosult az ingatlantul ajdonos költségére és felel ısségére a hulladék elszállításának megtagadására okot adó kör ülményt megszüntetni vagy mással megszüntettetni. Az ezzel kapcsolatban felmerült kö ltségeit a Szolgáltató a soron következ ı számlában külön tételként megjelölve érvényesíteni.

A hulladékkezelés helyi közszolgáltatás alá nem tartozó települési szilárd hulladékkal kapcsolatos tevékenység ellátásának rendjére vonatkozó el ıírások
18. §

(1) Ha az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék elszállításával a Szolgáltatót bízza meg, a megrendelés és a szolgáltatás feltétel eiben történ ı megállapodásuk alapján a Szolgáltató a megjelölt id ıpontra vagy id ıtartamra a megjelölt mennyiség ő, és összetétel ő hulladéknak megfelel ı gy őjt ıedényt az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátj a, a hulladék elszállítását elvégzi és gondoskodik a kijelölt ártalmatlanító helyen történ ı elhelyezését. (2) Az ingatlantulajdonos a Szolgáltató részére a megállapodásban kikötött díjat köteles megfizetni.

  1. §

(1) A közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék szállítá sa esetében a hulladék termel ıje, birtokosa, illet ıleg az általa szállításra igénybe vett gazdálkodó szervezet köteles a közterület tisztántartására vonatkozó jogszabályok szerint eljárni. (2) A hulladék termel ıje, birtokosa köteles gondoskodni a közterület-hasz nálati engedély megszerzésér ıl, ha a hulladék gy őjtésére szolgáló konténer a közterületen 24 órát me ghaladó id ıtartamra kerül kihelyezésre. Köteles gondoskodni to vábbá a konténer telít ıdése esetén annak haladéktalan elszállításáról. (3) A szállítást végz ı gazdálkodó szervezet konténert közterületen a közú ti és a gyalogos forgalom biztonságát nem veszélyeztet ı módon, az alábbi el ıírások megtartásával helyezhet ki: a) fıútvonalon konténert kizárólag folyamatos rakodás id ejére helyezhet ı ki, a szállító járm ő

7 Módosította a 17/2008.(XII.20.) ökr. számú rendelet. Hatályos: 2009. január 1. napjától. 9 helyszínen tartásával, annak érdekében, hogy az els zállítás a telít ıdéskor haladéktalanul megtörténhessen, b) tömegközlekedési útvonalon, amennyiben a konténer k ihelyezése csak a közúti forgalom zavarásával oldható meg az a)pontban foglaltak szerint kell eljárni, c) egyéb útvonalakon a konténert a telít ıdést követ ı 8 órán belül el kell szállítani. (4) Közterületre kihelyezett konténeren el nem távolíth ató módon, jól láthatóan fel kell tüntetni a hulladék termel ıjének, birtokosának illet ıleg a Szolgáltatónak nevét, cégnevét, címét, telefonszámát és a konténer azonosító számát.

Szelektív hulladékgy őjtésre vonatkozó szabályok 20. §

(1) A szelektív hulladékgy őjtés megvalósítása, a települési szilárd hulladék m ásodlagos hasznosítása céljából az önkormányzat közigazgatási területén hulladékgy őjtı szigetek kerülnek ki. (2) A másodlagos hasznosításra alkalmas hulladékok gy őjtése, kezelése az alábbi anyagfajtákra történik:

  • papír
  • fehér üveg
  • színes üveg
  • mőanyag (3) A fentiekben meghatározott maradék hulladékot fajtá nként elkülönítve a kijelölt hulladékgy őjt ı szigetbe köteles az ingatlantulajdonos elhelyezni. (4) A szelektívhulladék gy őjtésben résztvev ı ingatlantulajdonosok számára közszolgáltatás díján felül díjazás nem számítható fel. Szabálysértések
  1. §

(1) Aki e rendelet 5. §. /1/ bekezdésének c./ pontjában , 11. §. /1/ bekezdésében, 12. §-ban meghatározott magatartási szabályokat, kötelezettsé geket és tilalmakat megszegi, amennyiben a cselekmény vagy mulasztás nem tartozik magasabb szi nt ő jogszabály hatálya alá, szabálysértést követ el és 30.000.-Ft-ig terjed ı pénzbírsággal sújtható. (2) Szabálysértés tetten ért elkövetése esetén a te tten ért elkövet ıvel szemben Bácsszentgyörgy Községi Önkormányzat Képvisel ı-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézıje 500 Ft-tól 10.000 Ft-ig terjed ı helyszíni bírságot szabhat ki.

Általános, jogi felel ısség 22. §

Aki tevékenységével vagy mulasztásával a hulladékga zdálkodási jogszabályokban vagy rá vonatkozó hatósági határozatban foglalt kötelezettségét megsz egi és ezzel a környezetet veszélyezteti, szennyezi
vagy károsítja, vagy tevékenységét a környezetvédel mi el ıírások megszegésével folytatja, a Hgt-ben, illetve a külön jogszabályokban foglaltak szerinti (büntet ıjogi, polgári jogi, közigazgatási jogi, stb.) felel ısséggel tartozik.
Záró rendelkezések 23. §

(1) Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, de rendelkezéseit 2002. július 1-tıl kell alkalmazni.
(2) A rendelet kihirdetésér ıl a jegyz ı gondoskodik.
(3) A rendelet hatálybalépésével egyidej őleg a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági
közszolgáltatás kötelez ı igénybevételér ıl szóló 8/1999 (XII.1.) sz. ökr. rendelettel módosí tott 1/1996 (I.31.) sz. ökr. rendelet hatályát veszti.

10 24. §.8 Jogharmonizációs záradék

E rendelet a belsı piaci szolgáltatásról szóló az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja

Bácsszentgyörgy, 2002. december 4.

polgármester

                             körjegyzı 

Kihirdetve: 2002. július 19.

8 Kiegészítette az 1/2010.(I.25.) ökr. számú rendelet. Hatályos: 2010. január 25.

Page 1 of 2